25. Fejezet - Kai Evans

Nyúzottan ébredtem. Nem tudom mi lehetett az oka, de egyszerűen nem bírtam elaludni. Folyton kattogott az agyam valamin.

- Kai ébredj - hallottam meg az öcsém hangját az ajtóm túloldaláról. Tudtam, hogy ha nem válaszolok támadást fog indítani ellenem amire most nem volt energiám.

- Fent vagyok Aaron, köszi - feltápászkodtam és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Útközben felkaptam egy pólót, mert a meleg ágyból kikelve érzékelni lehet, hogy már nincs nyár. Megmostam az arcom remélve, hogy kevésbé leszek kómás, de nem nagyon jártam sikerrel. A hajammal nem is foglalkoztam, mert az emberek úgyis azt fogják hinni, hogy direkt ilyen. A konyhában melegszendvics várt, végre valami jó is a mai napban.

- Jó reggel szívem - jelent meg mellettem anya.

- Neked is - adtam neki egy puszit, majd gyorsan elpusztítottam a reggelimet és már indultam is a suliba. Az épület előtt megláttam egy kisebb társaságot. Azonnal felismertem a tagjait. Jeremy, Caroline, Nate és Ő. Kíváncsi vagyok, hogy miért nem jött tegnap. Adam se volt bent szóval biztos, hogy valami családi dolog miatt, de tudni akartam az egészet. A többieknek biztos ezt mondta el, de én is akartam tudni, hogy mi történt vele. A két osztálytársam észre is vett, Jeremy intett is, hogy várjam meg ezért megálltam a bejárat előtt, de Annabell nem vett észre, vagy csak nem akart. Nate és a lányok bementek amikor a barátom, odajött hozzám.

- Hello Evans, mi a helyzet?

- Hali Jer, semmi extra. Mi volt tegnap Ann-nel? Mert gondolom ezt magyarázta nektek.

- Jó megfigyelő vagy, de tudod, hogy nem fogom őt kiadni. Ha tudni szeretnél valamit kérdezd meg tőle.

- Hogyne amint meglátna a villámokat szóró szemeivel elküldene melegebb éghajlatra.

- Talán csak azért, mert egy buta libának nézed akit csak úgy el tudsz csábítani - na ez most övön aluli volt.

- Hé, azt hittem legalább te tudod, hogy sosem viselkedtem vele így. Nem tudnék - és ez teljes mértékben igaz.

- Ezt mondd meg neki barátom, mert ő totálisan ebben a hitben él - ütögette meg a vállamat és bement a kapun. Hihetetlen, hogy el se kezdődik a nap máris teljesen felforgat mindent egyetlen lány azzal, hogy megjelenik, vagy éppenséggel nem. Eldöntöttem, hogy a hosszú szünetben beszélek vele. Az órák csigalassúsággal mentek, mintha valaki lefogta volna az óramutatókat, hogy még ráérősebben mozogjanak. Amikor végre kicsengettek az ötödik óráról mentem is volna a vadászokhoz, de megláttam, hogy Ann eléggé sietősen megy az udvar felé. Utána mentem amíg el nem tűnt az üvegházban. Mit dolga van ott? Az ajtó résnyire nyitva maradt és amikor belestem megláttam a lányt Adam, Ms. Ramsay és egy ismeretlen férfi társaságában.

- Magának mikor lenne jó? - kérdezte a tanárnő.

- Talán négy óra után - szólalt meg mély hangon a másik tag.

- Melyik nap?

- Bármikor csak délután. Nektek megfelelne? - fordult a két fiatal felé akik éppen Ms. Ramsay eszközeit nézegették és szórakoztak velük, mint a kisgyerekek. Megmosolyogtatott, hogy ilyennek láttam.

- Mi tőled függünk. Nekünk akkor jó amikor neked - válaszolt Ann miközben letett egy fakanalat az asztalra és távolabb állt tőle - Adam, hogy is volt az a varázslat amivel felemelem? - Hogy micsoda? Varázslat? De hát az én Bellám vadász és, ha ő az akkor az egész családjának annak kell lennie. Ezt nem értem, de azért tovább figyeltem. Adam odaállt mellé és elmondta neki az igét, a lány, vett egy mély levegőt, felemelte a kezét, behunyta a szemét és elismételte a szavakat. A kanál felemelkedett igaz, csak pár centire, de felemelkedett én pedig a döbbenettől nekimentem egy vödörnek ami pechemre felborult nem kis zajt csapva, mire a szőkeség megijedt és a kanál visszaesett az asztalra. Mindenki az ajtó felé kapta a fejét, de az én tekintetem Annével találkozott. Azonnal felpattantam és futottam az udvar végébe, de hallottam ahogy mindent eldob és jön utánam.

A nevemet hallottam a hátam mögül, de nem álltam meg. Egyszerűen nem bírtam, csak egy kicsit lassítani, de az is elég volt, mert hirtelen éreztem, ahogy valaki a hátamra nehezedik, mire elvesztettem az egyensúlyomat és előreborultam. Még jó, hogy épp a műfüves focipályán voltunk különben ez most piszkosul fájt volna.

- Minek a neved, ha nem hallgatsz rá? - hason feküdtem a földön és Ann a hátamon ült ami miatt eléggé kiszolgáltatottnak éreztem magam, de ezen gyorsan változtattam is.

- Talán nem akartam - fordultam a hátamra mire a lány elveszítette az egyensúlyát és én ezt kihasználva magam alá gyűrtem.

- Engedj el!- próbált kapálózni, de lefogtam a kezeit, hogy esélye se legyen.

- Miért jöttél utánam?

- Szerinted? Tudom mit láttál és ki tudja, hogy, ha nem jövök ki, kinek mondod el.

- Senkinek, de azért engem érdekelne, hogy mégis mi ez az egész.

- Semmi közöd hozzá és mégis egyáltalán mit kerestél ott? Engem követtél?

- Igen, de nem emiatt csak beszélni akartam veled, hogy miért nem jöttél tegnap és még más dolgokról is és akkor hallottam meg ezt.

- Én viszont nem akarok veled beszélni.

- Nézd én nem erőszakolom ki belőled a választ, de jó lenne egy magyarázat viszont, ha szeretnéd itt és most megígérem, hogy nem mondom el senkinek sem amit láttam. Hidd már el, hogy semmi rossz szándékom sincs feléd - erre már ő sem tudott mit mondani csak gyanúsan méregetett, aztán hirtelen leesett, hogy le kéne szállnom róla, mert ezzel épp a mondandóm ellenkezőjét bizonyítom. Leugrottam róla és megvártam amíg felül hátha mond valamit. de csak meredt pár percig a semmibe. Épp szóltam volna neki, hogy most mi van amikor rám emelte a két barna szemét.

- Nem tudom megbízhatok-e benned. Az eddigiek alapján az eszem azt súgja, hogy óriási nagy barom lennék, ha megtenném.

- Az agy állandóan csak hülyeségeket mond, ne hallgass rá. Az enyém is összevissza beszél - elnevette magát amit egy kis lépésnek vettem a cél felé - Bízz bennem - nyújtottam felé a kezemet, hogy felhúzzam. Vonakodva bár, de elfogadta.

- Rendben. Megbízok benned és elmondom ezt az egészet egy feltétellel.

- Mi lenne az? - húztam fel a szemöldökömet.

- Ha kölcsönös. Te is mondj el nekem valamit magadról amit senki sem tud és nem találhatsz ki semmit. Az igazat - ez fair ajánlatnak tűnik.

- Nekem jó és...

- Várj meg tanítás után az előtérben - és ezzel el is viharzott. Ezt meg kellett osztanom Jeremyvel. Visszaloholtam az osztályba és boldogan konstatáltam, hogy Caroline nincs bent, mert ehhez a beszélgetéshez ő most nem volt szükséges.

- Morgan - kiáltottam el magam amint beléptem a terembe. Nem kellett volna, mert mindenki azonnal felém kapta a fejét ami egy kicsit zavaró volt. Az említett személy kérdőn húzta fel a szemöldökét mire intettem a fejemmel, hogy jöjjön ki. Megálltunk a szekrények előtt.

- Mi van veled Evans?

- Óriási hírem van. Gondolom tudsz róla, hogy a Cennedy családja nem csak vadászokból áll - szeme se rebbent amikor kimondtam szóval igazam volt - Szóval az történt, hogy beszélni Ann-nel a szünetben és láttam, hogy az udvar felé megy ezért követtem és esküszöm véletlenül hallottam egy beszélgetést aztán láttam, ahogy egy ige segítségével felemelt egy kanalat, de lebuktam, mert zajt csaptam és elkapott és leterített miközben menekültem, de végül is én jövök ki jól a dologból, merz azt mondta, hogy beszéljük meg ezt iskola után - mire mondandóm végére értem a barátomból kirobbant a nevetés.

- Most meg mi olyan vicces?

- Ann leterített téged? Ugyanarról az Annabell Cennedyről beszélünk? Az alacsony szőke kislányról?

- Látom felfogtad a lényeget - sokra megyek ezzel az idiótával - Figyeltél egyáltalán a sztori többi részére? - feltartotta a mutatóujját, hogy várjak egy kicsit, majd vett pár mély levegőt és végre abbahagyta a röhögést - Befejezted? - bólintott majd újra felvette a "figyelek" kifejezést az arcára.

- Akkor suli után találkozol vele?

- Igen vagyis ez már majdnem egy randi.

- Te megőrültél - csapott a homlokára és otthagyott.

- Nem igaz - rohantam utána.

- Figyelj. Ann nem egyszerű eset ami annyit jelent, hogy ha tényleg komolyak a szándékaid és nem csak szórakozni akarsz vele akkor szedd össze magad és ne játszd a macsót, mert páros lábbal fog kihajítani - vetett rám egy komoly pillantást és visszament az osztályba. A nap további részében folyamatosan járt az agyam, pont ezért azt se tudtam hol vagyok, amikor hirtelen megszólalt valami élesen csipogó hang, de nem a csengő hiszen még volt több, mint húsz perc az órából és annak egészen másmilyen a hangja. A tanár azonnal felpattant a székéről és felénk fordult.

- Ez a vészjelző volt, keljetek fel, hagyjatok itt mindent és kettes sorba rendeződve kövessetek. Mozgás! - kiáltott ránk amikor mg másodpercek múlva se mozdultunk. A döbbenettől fel se fogtuk mi történt csak szaporán szedtük a lábunkat és követtünk. Mr. Andersen utasításait. A folyosóra érve láttuk, hogy a többi osztály is hozzánk hasonlóan cselekszik. Levittek minket egy hatalmas pince szerű helyre. Ott volt az összes többi osztály is, mégsem találtam azokat akiket a tekintetemmel kerestem.

- Figyelmet kérek! - hallottam meg az igazgató nő hangját, ám nem tudtam száz százalékosan rá figyelni - Azért vagytok itt, mert vámpírok tévedtek az iskola területére, de nincs ok a pánikra, mindenre fel vagyunk készülve. Különleges harcosok vannak fent és ők elintézik a betolakodókat szóval nyugodjatok meg és várjatok türelemmel. Most felolvasom az osztályok neveit kérlek kézfeltartással jelezzétek, hogy itt vagytok - valami nem stimmel. Sehol sem látom őket. Ms. Marshall a végzősökkel kezdte a felsorolást és szépen haladtunk lefelé, de mire az én osztályomhoz értünk már tudtam, hogy mi vagyunk az utolsók. Hol vannak a...

- Kilencedik osztály, vörös vadászok? - néha csend ült a szobára. Egy kéz se lendült a magasba. Hirtelen zajra lettünk figyelmesek az emeletről. Ez hihetetlen, hogy nem vették észre, hogy lemaradt egy konkrét osztály. Összenéztem Jeremyvel és Caroline-nal. Tudtam, hogy fent vannak, életveszélyben, vámpírokkal körülvéve, hiszen nem tudnak a harcosok és közben diákokra vigyázni. Egyszerre mozdultunk mindhárman a lépcső felé és már nem tudtak elkapni. Amint felértünk teljes káosz fogadott. A székek darabokban a földön, kiáltások mindenfelől. Azt se tudtam merre induljak amikor megjelent előttünk egy fenevad. Beálltam Caroline elé, hogy ha esetleg támadna ne neki essen baja. Úgy éreztem, mintha a halállal néznék farkasszemet amikor megindult felénk.

- Mureneva! - kiáltottam az első gyilkos igét ami eszembe jutott és bevált, mert mielőtt hozzámérhetett volna, a fattyú a földre zuhant, fájdalmában ordítani kezdett és szép lassan porrá vált.

- Ilyen varázslatot még nem is tanultunk - nézett rám elképedve Jeremy.

- Otthon előre készültem egy kicsit, a hasonló esetekre - válaszoltam és szerencsémre nem firtatták a dolgot. Elindultunk a hangok irányába amikor egy nő jelent meg az egyik folyosón és már azt hittem, hogy rá is kell valami átkot szórnom, amikor megszólalt.

- Ti meg mi a fenét kerestek itt? Ti is a kóbor osztályhoz tartoztok?

- Igen - vágta rá Caroline.

- Gyertek velem, visszamegyünk a többiekhez - a kezünkbe adott egy-egy pisztolyt.

- Szegfűszegbe mártott fagolyókkal vannak megtöltve szóval jól célozzatok - egyre közeledtünk a sikítások és a lövések felé. Próbáltam nem mutatni, de eléggé beijedtem. Éles terepen voltunk, totál képzetlenül, egy rossz mozdulat és meghalunk. Láttam a sok diákot, ahogy egymás és a saját életükért küzdenek. Hirtelen minden félelmem elillant és elszántság került a helyére amikor megláttam Őt. Nate-tel egymást fedezve lőtték a szörnyetegeket. Azonnal elindultam felé nem figyelve arra, hogy kit dühítek magamra ezzel. A második lépésemnél egy dúvad megragadta a pólómat és felemelt legalább húsz centire a földtől.

- Meg fogsz halni kisfiú - fröcsögte és szinte hallottam ahogy előjönnek a tűhegyes fogait, már a szememet is összeszorítottam amikor éreztem, hogy enged a szorításomon és a földön kötöttem ki.

- Mureneva! - lassan kinyitottam a szememet és Caroline állt felettem elégedett mosollyal az arcán - Gyorsan tanulok. Na gyere - nyújtotta a kezét amit azonnal elfogadtam.

- Idióta ne rohanj a vesztedbe inkább szépen megfontoltan menjünk és fedezzük egymást - hordott le Jeremy amit meg is tudtam érteni. Meggondolatlan voltam és kapkodtam. Lassú, de határozott léptekkel indultunk el újra és próbáltunk mindenhová figyelni és egyre közelebb kerültünk hozzájuk. Nem jártunk messze amikor Ann hirtelen felkapott egy vascsövet a földről és elhajította.

- Ryan vigyázz! - láttam ahogy az ívesen szálló rúd beleáll az egyik vámpír mellkasába. A mellette álló szőke srác gyorsan fejbe is lövi, majd a lány felé néz és bólint egyet, ő pedig megismétli a gesztust, de amint visszafordul egy másik fenevad elkapja a torkát és annál fogva szegezi a falhoz. Itt elpattant bennem valami és minden gondolkodás nélkül vetettem magam a bestiára, de legalább annyi sikert elértem, hogy a szőkeséget elengedte aki azonnal a nyakához kapott és lihegve rogyott a földre. Aztán felfogta, mi történt és azonnal a segítségemre próbált sietni.

- Kai! - a nevem hallatán egy pillanatra megremegett a karom és ezt ki is használt az ellenfelem a csata során. Egy nagy fadarabot vett a kezébe amit egy erőteljes mozdulattal a bal lábamba állított. Egy igazán férfias üvöltés hagyta el a számat, de mielőtt kezdtek elhomályosulni a dolgok láttam ahogy Nate többször egymás után fejbe lövi a sebem okozóját és ez elégedettséggel töltött el - Te jó ég! - jelent meg mellettem Ann. Ahogy a lábamra nézett kifutott az arcából az összes vér - Kai, annyira sajnálom - az ölébe helyezte a fejemet és a hajamat simogatta. Ha nem éreztem volna azt, hogy bármelyik pillanatban leszakadhat a lábam még élvezni is tudtam volna - Nem lesz semmi baj, oké? Hallasz? - nem hagyhattam, hogy magát érezze hibásnak hiszen ennek az egésznek csak az önfejűségem az oka.

- Nyugi Bellám megmaradok -fizikai fájdalommal járt kimondani ezt a mondatot, de muszáj volt, hogy ne ijedjen meg ennél is jobban.Utolsó erőmmel megkerestem a kezét és összefűztem az ujjainkat, hiszen még szép, hogy kihasználom, ha már végre utat adott az érzelmeinek. De nem élvezhettem sokáig, mert éreztem ahogy elfáradok és nem volt lehetőségem küzdeni ellene így elnyomott az álom.