2016. március 1., kedd

23. Fejezet

Még mindig kapkodtam a levegőt ahogy futottam az órámra ahonnan sikeresen sikeresen húsz percet késtem amiatt az idióta miatt. Nem hiszem el, hogy pont én vagyok ilyen peches. Benyitottam a terembe ahol hirtelen minden szem rám szegeződött.
- Oh, Ms. Cennedy jobban van? - nézett rám az irodalom tanár. Hogy mi? Nate-re pillantottam aki szaporán bólogatott.
- Igen persze, most már sokkal jobban, köszönöm - amint Mrs. Peterson végre visszafordult a táblához azonnal Nate-hez fodrultam. 
- Miért falaztál nekem? Egyáltalán honnan tudtad, hogy szükségem lesz rá? - nem kellett válaszolnia, mert megláttam a vigyort az arcán ami mindent megmagyarázott. - Te... te tudtad igaz? Tudtad, hogy kelleni fog egy alibi, mert te zártál be a szertárba azzal a sráccal - még a szám is tátva maradt attól, hogy a legjobb barátom ilyen szinten hátba támadott. - Ellenem fordultál. Ezt nem hiszem el. Összezártál több mint fél órára Kai Evanssel akit köztudottan utálok - ütöttem folyamatosan a vállát hátha végre felfogja milyen dühös vagyok rá. 
- Ann higgadj már le az egészet miattad csináltuk.
- Ti? Mégis kit rángattál bele ebbe az aljas cselszövésbe? - ekkor beugrott egy név, de Nate mintha olvasott volna a fejemben azonnal közbevágott.
- Nem Caroline mielőtt még letámadnád szegényt a szünetben - ha nem ő akkor már csak egy valaki maradt.
- Megölöm Jeremyt - a csengő szakította félbe a kisebb idegrohamomat. Már mentem volna, hogy megkeressem a másik árulót amikor Adam jelent meg a semmiből. 
- Hihetetlen vagy.
- Mi? - néztem fel rá, de nem láttam a düh legkisebb jelét sem az arcán. 
- Beszéltem Ms. Ramsey-vel. Azt mondta segíteni fog és, hogy amilyen hamar csak tudjuk hozzuk be apát is és keressük az üvegházban.
- Mikor akarod behozni Johnt?
- Úgy érted mikor akarjuk, mert te is jössz, hiszen a te ötleted volt az egész - engem nem zavart, mert szerettem a tanárnőt és nem árt, ha gyakorolom pár főzet elkészítését.
- Rendben, de ma szerintem átmegyek Care-hez szóval később megyek haza
- Oké, majd megmondom otthon most viszont mennem kell - intettem neki majd elment a tornaterem felé. Épp bementem volna a 17-es terembe amikor megláttam a barátnőmet.
- Caroline - szerintem az egész folyosón hallották ahogy szólok neki.
- Ann, mi a helyzet? Hol voltál tesi után? - szóval semmit sem tud az egészről.
- Pont ezt kell elmesélnem. Átmehetek hozzátok délután?
- Huh, ennyire nagy a baj?
- Őszintén... fogalmam sincs - erre vágott egy értetlen arcot, de már nem tudott többet kérdezni, mert vissza kellett mennem a termembe. Nate a tanár előtt pár másodperccel jelent meg és vágódott le mellém. A nap további részében nem voltam teljesen jelen. A gondolataim alattomos módon visszakúsztak ahhoz a kék szempárhoz. Sokkal közelebb került hozzám, mint szabad lett volna neki. Amint kicsengettek az utolsó óráról, mint akit rakétából lőttek ki rohantam a kabátomért, hogy az iskola előtt megvárhassam Caroline-t, mert már nagyon kikívánkozott belőlem a felgyülemlett düh.
De nem volt szerencsém, mert az osztálytársaival együtt lépett ki a kapun akik között ott volt Ő is. Amikor észrevett hirtelen emlékképek villantak be. Amikor végig simított az arcomon, ahogy a csípőjén ültem és az arcán ott volt az a pimasz vigyor. Te jó ég ez most komoly? Megráztam a fejemet, hogy eltűnjenek belőle ezek a gondolatok.
- Ann, mehetünk? - legyezett a kezével a szemem előtt. Az előbb még nem is állt itt.
- Persze - elkaptam a tekintetem a fiúról és gyors léptekkel elindultam, húzva magammal a barátnőmet.
- Na mesélj, mert a fiúk semmit sem mondtak annak okán, hogy majd te beszélsz. Mi miatt késett több mint húsz percet Kai az óráról? Mert tudom, hogy közöd van hozzá - tényleg nem tud semmit.
- Először is nehogy már én legyek a hibás az egész annak a két idiótának a hibája. Mármint Jeremynek és Nate-nek - láttam az arcán, hogy még jobban összezavartam szegényt. - Mindent elmondok részletesen csak előbb érjünk oda hozzátok, mert mindjárt megfagyok - körülbelül negyed óra múlva már Caroline szobájában ültünk egy-egy csésze teával.
- Kezdheted.
- Szóval az edzés után Richards edző elkapott, hogy vigyek be a szertárba egy mappát Kai pedig utánam jött, mert reggel piszkosul leteremtettem és nőcsábásznak neveztem ami nagyon piszkálta a csőrét és mindenáron ki akarta magyarázni. Már épp elkezdtem volna veszekedni vele amikor valaki bezárta az ajtót. Mint később kiderült az a két jómadár volt. Kiabáltam, ütöttem az ajtót, semmi. Aztán leültetett a matracokra, hogy lehiggadjak, de ő megtartotta a tisztes távolságot, egy kis ideig. Majd elkezdett közelebb kúszni és amikor már nem tudtam hová menekülni megragadott, maga alá fordított és elkezdett csiklandozni - ennél a résznél Caroline-ból kitört a nevetés kért egy percet és amikor már kapott levegőt intett, hogy folytassam - Úgy kapálóztam, hogy kiütöttem alóla az egyik kezét amivel tartotta magát és majdnem rám esett. Na akkor tényleg volt egy pillanat amikor túl közel voltunk egymáshoz, de azonnal lelöktem magamról és fölé kerekedtem. Szó szerint amit nem gondoltam teljesen végig, mert isten tudja, hogyan a csípőjén kötöttem ki - na itt már a barátnőm szája is tátva maradt - de azonnal leugrottam róla amint felfogtam, hogy ott vagyok. Aztán felállt és utánam jött. A falnak nyomott és mi majdnem... de szerencsére Richads edző végre kinyitotta az ajtót és kiszabadultunk - próbáltam meg elterelni a szót arról, hogy majdnem csókolóztunk, de nem sikerült. A barátnőm tátott szájjal bámult rám.
- Teljesen odáig vagytok egymásért.
- Ez nem igaz. Neki csak egy csaj kell és én voltam az aki nemet mondott neki. Engem pedig nem vonzanak az egoista seggfejek.
- Oh dehogynem - bólogatott bőszen miközben kiült az az idegesítő vigyor az arcára.
- Caroline nem segítesz.
- Nem is azért vagyok itt, hanem, hogy elmondjam az igazságot és ez az - belefáradtam az ellenkezésbe ezért a továbbiakban csak bólogattam. Még egy ideig taglaltuk a témát amikor éreztem, hogy megrezdül a zsebemben a mobilom. Adam írt.
"Gyere haza megvan Brown címe" Egy pillanatra azt sem tudtam kiről beszél aztán leesett.
- Ne haragudj most mennem kell majd a suliban találkozunk - felkaptam a táskámat és már az ajtóban voltam amikor barátnőm felfogta, hogy távozni készülök.- Szia - kiáltottam, majd kiléptem az utcára. Olyan gyorsan szedtem a lábaimat, hogy tíz perc alatt haza is értem. Felakasztottam a kabátomat, lerúgtam a cipőmet és a nappali felé vettem az irányt.
- Ann de jó, hogy itt vagy - nyomott a kezembe egy kinyomtatott térképet. Két pont volt rajta megjelölve.
- A francia negyedben lakik. A Bourbon St-en.
- Ironikus, mivel az én időmben nagy piásnak tartották - jelent meg John bácsi az ajtóban. Egy pillanatra ránéztem majd visszafordítottam a tekintetemet a lapra.
- Nincs is messze. Alig húsz perc kocsival.
- Mit akarsz csinálni? Csak úgy odamenni és bekopogni hozzá? - vonta fel a szemöldökét Adam.
- Pontosan. El tudsz vinni? - tudom, hogy ezt alaposabban végig kellene gondolnom, de kinek van arra ideje?
- Szó sem lehet róla, nem fogtok egyedül odamenni - tépte ki a kezemből John bácsi egy pillanat alatt a megoldásom kulcsát.
- Ha rajtad múlna sose jutnánk oda. Nekem oda kell mennem, még pedig huzamosabb időn belül. Kérlek, bízz meg bennünk annyira, hogy elengedj - addig nem mozdulok innen amíg meg nem fogja ígérni.
- Nem hiszem, hogy...
- John bácsi, ha nem hiszed, hogy meg tudom védeni magam, akkor bízz Adamben. Végig ott lesz velem - rám nézett, majd a fiára, vett egy mély levegőt majd hosszasan kifújta.
- Rendben, de egy percre se hagyd egyedül az öreggel, bármilyen csellel is akar rávenni - mindketten bólintottunk majd Adam rám nézett.
- Apa akkor ki kéne hagynunk a holnapi sulit, mert egy, gondolom nem tíz percig szeretne Ann ottmaradni, kettő, pedig az, hogy a hely ahová készülünk nem a legveszélytelenebb este felé - a nagybátyám pár másodpercig csak meredt maga elé mielőtt megszólalt.
- Rendben neked igazolom a holnapot - mutatott rám - Te meg hívd fel, az igazgatónőt, hogy családi okok miatt nem tudsz menni dolgozni - megtárgyaltuk, hogy mikor megyünk aztán felvonultam a szobámba, hogy végig gondolhassam mit is akarok egyáltalán ettől az embertől.
Másnap már egész korán fent voltam és készítettem a reggelit a többieknek. Közben Nate-tel is beszéltem, mert tegnap este elfelejtettem szólni neki a helyzetről. Azt mondta, hogy majd ő elmondja a többieknek.
- Jó reggelt! Jelent meg Adam álmos feje az ajtóban.
- Jó reggelt! - aztán a nagybátyám aki éppen a nyakkendőjét kötötte miközben sietve nyomott egy puszit a fejemre elvett egy almát gyümölcstálból, visszafelé összekócolta a fia így is szétálló haját, majd mielőtt elhagyta volna a házat még ennyit mondott nekünk - Nagyon vigyázzatok magatokra és hívjatok, ha van valami és akkor is amikor hazaértetek. Sziasztok - ezzel bevágta maga után a bejárati ajtót és pár perc múlva hallottuk ahogy felzúg a kocsi motorja és egyre távolodik a háztól.
- Jól vagy? - eszméltem fel az unokatestvérem hangjára.
- Mi? Ja, persze csak még egy kicsit lassú vagyok - mosolyogtam rá, majd elé raktam a szendvicsét és a kávéját amit csináltam, majd leültem vele szembe az asztalhoz a teámmal és az én reggelimmel.
- Mikor akarsz menni?
- Fogalmam sincs. Egyáltalán jó ötlet ez szerinted?
- Elbizonytalanodtál?
- Mi van, ha Johnnak igaza van és valami idegileg labilis alkoholista lett belőle aki simán nekünk esne a kérdezősködés miatt?
- Ugye tudod, hogy csak egy szavadba kerül és nem megyünk oda? Ez az egész a te ötleted volt, hogy megtudj valamit az anyádról - talán féltem, de ez akkor sem tántoríthatott el hiszen vadász vagyok.
- De, oda kell mennünk.
- Emlékszel? Egy percre sem hagyhatlak vele egyedül, de egyébként sem hagynálak. Ígérem - ezután a nap további része egész csendben telt. Mindketten a szobánkban voltunk. Délben indulunk ami azt jelenti, hogy van még bő másfél-két órám. Addig bepakoltam a táskámba, aztán pedig ki. Feküdtem az ágyon, a földön, a szőnyegen és még a gurulós székemen is. Mindeközben végig a kérdéseimen agyaltam és azon, hogyan kéne feltennem őket. Felálltam és az asztalhoz sétáltam és rátámaszkodtam. Egyből vágjak a közepébe? Vettem egy mély levegőt és körbe-körbe kezdtem sétálni. De valahogy mégiscsak fel kéne neki vezetnem témát. 
- Ann - kopogott az ajtómon az unokatestvérem - idő van, mehetünk? - nem tudtam rögtön válaszolni - Minden rendben? - nyitott be óvatosan, mire rápillantottam. 
- Igen, persze menjünk - a földszinten felkaptam a dzsekimet és már mentem is Adam motorja felé. Ő ráérősen követett miközben a jármű kulcsával játszadozott. Felvettem a sisakomat majd felültem mögé. Berúgta a szerkezetet és már süvítettünk is a Bourbon St felé.

3 megjegyzés: