2016. január 31., vasárnap

19. Fejezet - Kai Evans

Sziasztok! Amint a cím is mutatja ez a fejezet egy új szemszögből íródott. Egy új szereplőjééből akinek elég nagy jelentősége lesz a továbbiakban. Meg tudjátok őt nézni a szereplők menüpontban, mint ahogy még másokat is akik újonnan kerültek ki. Remélem tetszeni fog és kérlek írjátok le a véleményeteket, mert nekem ez nagyon sokat jelentene. Jó olvasást! 
C.

Nem elég gáz egy héttel később kezdeni az új sulit, még késésben is vagyok, mert anya még itt magyaráz, hogy hová menjek, kit keressek, pedig ezt a hétvégén legalább ezerszer elmondta.
- Igen tudom, megyek az igazgatóhoz, aki majd elvisz az osztályomhoz, de ha nem hagyod, hogy elinduljak, sose fogok beérni. 
- Persze, persze, csak nem akarom, hogy bármi baj történjen - a kezembe ad egy szendvicset, hogy rakjam el. 
- Nem lesz semmi - ez általában nem fordítva szokott lenni? Hogy az anya nyugtatja az első nap a gyerekét, nem pedig a gyerek az anyját?
- Jó, jó megértem, már tizenhét éves vagy nem kell folyton mindent a szádba rágnom - egy pillanatra fájdalom csillant a szemében, hogy korban már szinte felnőtt vagyok. Ez persze a viselkedésemről néha egyáltalán nem elmondható. Gyorsan odaléptem hozzá, átöleltem és nyomtam egy puszit az arcára.
- Köszi, anyu - mosolyogtam, majd felkaptam a cuccaimat és elindultam. A kapun kilépve, beraktam a fülhallgatómat, elindítottam a zenét és próbáltam megnyugodni séta közben. 
Persze, mindenki ideges az első napján új gyerekként ráadásul, úgy, hogy a többiek már valamennyire ismerik egymást. Nem mondom, hogy eddig nem féltem, de most anya egy kicsit rám hozta a frászt. Elkalandoztam az úton, ezért majdnem egy utcával később fordultam le. Szép is lett volna, ha eltévedek. Az irányérzékem sosem volt a legjobb. Még pár háztömböt kellett elhagynom mire megláttam az iskola szegecses fekete kerítését. Sokkal nagyobb, mint gondoltam. Ha jól látom három emeletes. 
Már épp elindultam volna befelé, amikor a fejem kérdések zömétől kezdett el zúgni. Mi lesz, ha nem fognak kedvelni az új osztálytársaim? Mondjuk ez sosem érdekelt, hiszen régen se nagyon voltak barátim. Nem nagyon díjazták a stílusomat és a túlzott magabiztosságomat. Az elmém buta játékát motor robaj szakította meg. A hang felé kaptam a fejemet és egy fekete Yamahát láttam lefékezni az épület előtti parkolóban. Ketten ültek rajta. A fiú szinte le sem állította a gépezetet, amikor a lány már le is pattant róla. Sisakjának két oldalán egy-egy nagy Lila "A" betű díszelgett. Gondolom a neve kezdőbetűje. Lekapta a fejéről, majd megrázta szőke hajzuhatagát. Egy pillanatra még az állam is leesett a mozdulat láttán. Ennél dögösebb mozdulatot rég láttam. Meg kellett tudnom a nevét, ami kissé nehéz feladatnak bizonyult abban a tekintetben, hogy nem tudtam varázsló-e vagy vadász. Vagy egyáltalán, hogy melyik osztályba jár, bár nálam biztos, hogy nem lehetett idősebb. Viszont a nagy nyáladzás közben alig vettem észre, hogy körülöttünk lévő diákokból szinte mindenki vagy őket nézte vagy róluk sugdolózott. Vajon miért? Nem úgy néztek ki mintha együtt lettek volna. A srác még bütykölt valamit kétkerekű járművén, amikor a lány mosolyogva intett neki és berobogott a kapun. 

Megszólalt a csengő, ami az jelezte, hogy ideje lenne megkeresnem az igazgatónőt. Beléptem az aulába ahol a legtöbb falfelület az iskola jelképével és más mintákkal volt tele. Lesz még időm ezt alaposabban végignézni most viszont meg kellett keresnem a tanári részleget. Nem volt nehéz ugyanis szinte a bejárat mellett volt. Az ajtó mögött egy kisebb folyosó volt, aminek a végén volt célom. Ahogy felnéztem ott voltak a régi osztályok tabló fotói. Volt ott 1989-es is és tavalyi is. Viszont egy két évvel ezelőtti képen megpillantottam a fiút, aki a titokzatos "A" betűs lánnyal jött. Adam Cennedy. Érdekes, szóval nem jár ide. De láttam bejönni az épületbe. Nem volt időm tovább terjeszteni a gondolatmenetemet, mert megálltam egy ajtó előtt amin nagy betűkkel díszelgett az "Igazgatói iroda" szó. Pillanatnyi habozás után bekopogtam majd miután meghallottam a jelet beléptem. A szobában egy hatalmas íróasztal volt számítógéppel, nagy köteg papírokkal és különböző irodába nélkülözhetetlen dolgokkal. Egy hatalmas ablak világította meg az enyhén barnás színű falakat.
- Neve? - fel sem nézett az írnivalójából miközben kérdezett.
- Kai Evans és én...
- Te vagy az új fiú, aki a kilencedikes vörös varázslókhoz érkezett?
- Igen - bólintottam mire végre rám nézett.
- Jenna Marshall vagyok az igazgatónő. Ha bármi problémád adódik, keress fel nyugodtan, de most nem érek rá, mert nagyon sok a papírmunkám. Tessék, vidd el ezeket a papírokat az osztályfőnöködnek, hogy megkaphasd a könyveidet - már épp kérdeztem volna, de mintha csak olvasna a fejemben már válaszolt is - Menj a harminckettes terembe, ott van órája pont az osztályoddal. Sok szerencsét! - enyhe célzás volt, hogy távozhatok. Elvettem a lapjaimat, viszont a legfontosabb dolog csak akkor jutott eszembe, amikor már ismét az aulában voltam. Hol a fenében van a harminckettes terem? Mivel már becsöngettek senki sem volt a folyosón, hogy rá tudjak kérdezni ezért tanácstalanul forgolódtam összevissza, amikor hirtelen egy kéz nyúlt a vállamhoz. Ijedtemben ugrottam egyet, de amikor megfordultam egy ismerős fiú állt mögöttem.
- Bocs, nem akartalak megijeszteni, csak olyan elveszettnek tűnsz, gondoltam megkérdezem tudok-e segíteni? - szimpatikus srácnak tűnt, de szívem szerint azonnal megkérdeztem volna, hogy mi köze van ahhoz a lányhoz. De előbb segítségre volt szükségem.
- Köszi, új vagyok, és nem tudom, merre van a harminckettes terem.
- Megmutatom, de mekkora bunkó vagyok be sem mutatkoztam. Adam Cennedy - nyújtotta felém a kezét, én meg, mint aki teljesen újat hallott elfogadtam és megráztam.
- Kai Evans.
- Melyik osztályba jöttél?
- Kilencedikes vagyok. Vörös varázsló - a tekintete egy pillanatra furcsa lett. Nem tudtam belőle kiolvasni az érzelmet, de nagyon furcsa volt.
- Te idejársz? - kíváncsi voltam elmondja-e.
- Csak jártam. Most tanársegéd vagyok, amíg nem szerzek valahol egy rendes munkát - őszinte volt. Felmásztunk a harmadikra és megálltunk a második ajtó előtt. - Itt a termed. Sok sikert a sulihoz és ma valószínűleg még találkozunk, mert a te és az unokahúgom osztályával lesz összevont edzés  - már épp megkérdeztem volna, hogy ki az unokahúga, de csak intett egyet és már ott sem volt. Vettem egy nagy levegőt, kopogtam az ajtón és beléptem.

- Áh, nagyszerű pont magáról beszéltem az osztálytársainak. Gyerekek ő itt Kai Evans én Mr. Lewis vagyok. Kérlek, mondanál pár szót magadról? Ezeket elveszem és kezdheted is - kivette a kezemből a kisebb köteg papírt majd félreállt, hogy rám figyeljenek ami, ha jól láttam meg is történt. Varázsló társaim felé fordultam és mind árgus szemekkel néztek, sőt néhány lány szinte levetkőztetett a szemével, ami különösen jót tett a már így is tökéletesen nagy egómnak. Lazán mosolyogva zsebre vágtam a kezem és belekezdtem a mesémbe.
- A nevem Kai Evans. Tizenhét éves vagyok, és két nyelven beszélek anyanyelvi szinten az angolon kívül. Ez a francia és az olasz - tudtam, hogy ezzel nyert ügyem van, mert a lányok csak úgy olvadoztak tőlem. Nem akartam többet mondani, had fúrja őket a kíváncsiság.
- Rendben köszönjük, ülj le valahová - A második padsorban találtam helyet egy srác mellett akit Logannek hívtak, előttünk pedig egy lány és egy fiú ültek, akik amint helyet foglaltam azonnal hátra is fordultak hozzánk.
- Caroline vagyok - mosolygott rám, de nem úgy, mint aki le akarna nyűgözni, hanem egyszerűen csak kedvességből.
- Én pedig Jeremy - nyújtotta a kezét, amit örömmel ráztam meg. Ő sem tűnt féltékenynek vagy esetlen ellenszenvesnek, mint a többi srác miközben beszéltem.
- Nagyon örülök - mosolyogtam rájuk őszintén. Egész órán beszélgettünk, mivel a tanár úr a tankönyveimet próbálta elintézni és azt mondta, hogy csendben foglaljuk el magunkat.
- Hogy, hogy rögtön itt kezdted az évet? - éreztem, hogy a nevem után ez lesz az első kérdés.
- Gondok akartam a jelentkezésemmel, ezért a szimulációm is a hétvégén volt és vasárnap tudtam meg, hogy ebbe az osztályba kerülök - minden órán megpróbáltam Jeremy, Caroline és Logan közelében ülni, mert bár beszéltem pár szót a többiekkel is, szinte az összes lány csak flörtölni akart velem és pár fiú kivételével az összes a vetélytársat, ellenséget látta bennem. Még bizonytalanul mozogtam az épületben ezért inkább mindig valaki mellett maradtam. Aztán jött a híres-neves edzés, amiről már Adam is beszélt nekem reggel. Jer és Caroline elmentek a szekrényükhöz a ruhájukért, így én csak sodródtam az osztályom után. A többiek azt mondták, hogy az edző egy kissé kattos szóval ne nagyon tereljem magamra a figyelmét. Lepakoltam az öltözőben, amikor belépett Jeremy egy ismeretlen fiúval, és amikor észrevett elindult felém, barátjával a nyomában.
- Kai bemutatnék neked valakit. Ő itt Nate, az évfolyamtársunk - intett a most már nem is olyan ismeretlen srác felé. - Nate ő itt Kai az új osztálytársam - kezet ráztunk, majd miután átöltöztünk megszólalt.
- Milyen eddig a suli?
- Hatalmas. Egy ideig el fog tartani mire megjegyzem, hogy mi hol van, de a légköre kellemes- Kiléptünk az öltözőből és belebotlottunk valakibe.
- Szia, Adam - köszönt egyszerre a mellettem lévő két srác, akikről nagyon úgy tűnt, hogy elég jóban vannak a kisegítővel.
- Hali srácok, Ann még nem jött ki? - biztos az unokahúga. Ekkor esett le, hogy biztos az a szőke hajú lány az, akivel jött reggel. Az "A" betű a sisakon, hogy együtt jöttek, meg amit mondott. Most már összeállt a kép.
- Hát, ha nincs bent, akkor még nem.
- Akkor még biztos bent csacsognak Care-rel az öltözőben - nevetett Nate, mire Adam mosolyogva megcsóválta a fejét.
- Igazad lehet, köszi és Kai sok sikert az első edzésedhez - intett majd eltűnt az egyik kis helységben.
- Honnan ismered Adamet? - kérdezte Jeremy
- Reggel segített elkísért az osztályteremhez, mert akkor még esetlenebb voltam, mint most. Egyébként kicsoda Ann? - próbáltam burkoltan érdeklődni hátha tényleg ő az.
- Adam unokahúga és az én osztálytársam, de majd bemutatunk neki - válaszolt Nate mire csak bólintottam - de ideje lenne bemennünk. Nem akarom, hogy Richards itt találjon - bementünk az elképesztően nagy tornacsarnokba, amikor a nevemet hallottam valahonnan. Logan integetett néhány srác társaságában, akik gondolom vadászok voltak, mert most láttam őket először. A mellettem lévő két fiúra néztem, akik csak intettek és elvonultak a terem végébe.
- Hé, bemutatnám neked néhány haveromat az évfolyamból - kezet fogtam az összes sráccal. Jó arcoknak ígérkeztek, kérdezgettek egy kicsit rólam, meséltek magukról. Hirtelen lányos kuncogást hallottam a bejárat felől. Oda is fordultam és akkor megláttam őt. Caroline társaságában lépett be a terembe.  Hosszú szőke haja, copfba fogva lengedezett a háta mögött. Nem tudtam levenni róla a szememet, hiszen ami szép volt azt meg kellett nézni. Odasétáltak Jeremyhez és Nate-hez majd csatlakozott hozzájuk még két vadász. A szőkeség valamit nagyon magyarázott a barátainak amikor Caroline valamit a fülébe súgott, mire elkezdett forgolódni, amíg a tekintete nem találkozott az enyémmel. Azok a mélybarna szemek azonnal megigéztek volna, ha nem túl nagy az önbecsülésem ahhoz, hogy behódoljak neki. De tudtam, hogy meg akarom szerezni magamnak. Küldtem felé egy csábos mosolyt, de nem azt a reakciót kaptam, amit kellett volna. Felhúzta a szemöldökét, szemei villámokat szórtak rám, majd sértődötten visszafordult az eredeti pozíciójába, de én továbbra is csak őt tudtam nézni. Dereka vékony volt, de ott gömbölyödött ahol kellett. A képzeletbeli nyálcsorgatásomnak az vetett véget, hogy hirtelen valaki kicsapta az ajtót. Amikor odafordultam egy kétajtós szekrény nagyságú férfi lépett be rajta. Még a szám is tátva maradt, amíg elő nem vett egy megafont és bele nem üvöltött.

- Sorakozó osztály szerint! - erre mindenki megiramodott. Senki még csak meg se szólalt csak igyekeztek helyet keresni maguknak. Logan rántotta meg a karomat, hogy indulásra késztessen. Gyorsan sorba álltunk és olyan néma csend lett, hogy egy tű leejtése hangrobbanásnak számított volna. - Nos, mivel nem nagyon tudok mit kezdeni magukkal, amikor ilyen sokan vannak, azt mondom, hogy aki akar az menjen a lőtérbe Mr. Cennedy-vel, a többiek meg foglalják el magukat, és ez alatt azt értem, hogy valamelyik sportszerrel, szóval, ha meglátok valakit, hogy nem csinál semmit annak én fogok feladatot adni és abban nem lesz köszönet – szinte az évfolyam fele megindult Adam után, Logan haverjai is ott voltak, szóval csak ketten maradtunk. Egy kicsit arrébb mentünk, mintha csinálni akarnánk valamit, de megálltunk beszélgetni. Egyszer csak sikítást hallottam a fejem felől. Azonnal fordultam a hang felé, de addigra már becsapódott az illető, ami annyit jelent, hogy rám esett én pedig nem voltam rá felkészülve és hátraborultam. A kezemet automatikusan a lány dereka köré fűztem, hogy nem üsse meg nagyon magát. Igazán kíváncsi voltam kinek van ilyen pocsék egyensúly érzéke, de egyelőre csak egy hatalmas szőke hajzuhatagot láttam, viszont amikor megláttam kihez tartozik széles mosoly ült ki az arcomra és ennél már csak az volt viccesebb, amikor ő is felfogta, hogy rajtam fekszik. Az arca azonnal felvette az egyel vörösebb színárnyalatot.
- Ne haragudj.. én... annyira sajnálom - amint meglátta, hogy mennyire élvezem, hogy zavarba jött azonnal felpattant rólam és már iszkolt is volna el, de még időben elkaptam a karját és közelebb húztam magamhoz. Óriási késztetést éreztem arra, hogy tovább húzzam az agyát.
- Semmi baj, tudom, hogy ellenállhatatlan vagyok, de elég, ha egyszerűen idejössz, és köszönsz, nem muszáj egyből rám vetned magad - és ez be is talált. Kikerekedett a szeme és már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de eltelt pár másodperc mire végre eszébe jutott valami.
- Ne legyél elszállva magadtól, mert nem minden lánynak jön be ez az egoista szöveg - vetett rám egy lenéző pillantást, mire elnevettem magam, mert annyira kis aranyos volt, ahogy durcázott. Közelebb léptem hozzá és felé nyújtottam a kezemet, hogy bemutatkozzak.
 - Valld be, hogy neked igen is tetszett. Kai Evans - erre csak sarkon fordult, aminek az lett a következménye, hogy orrba vágott a hajával, amitől rám jött a tüsszenthetnék, de visszatartottam, ugyanis azzal voltam elfoglalva, hogy jó alaposan megnézzem hátulról, miközben elvonul.

- Mi még nem végeztünk egymással Annabell Cennedy - ez a mondat inkább saját magamnak szót, mint a külvilágnak, de azonnal tudtam, hogy nem egy egyszerű lánnyal van dolgom. ami csak még elszántabbá tett. 

4 megjegyzés:

  1. Hühűű tetszetős jól ki dolgozott pasi szemszög nem mindenkinek megy tudtam meg mondtam is hogy király vagy drágám��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, úgy féltem, hogy nem lesz jó, de ha neked tetszik akkor tudom, hogy rendben van 😁

      Törlés
  2. Ahhw.... Kétségtelenül imádtam ❤❤❤

    VálaszTörlés