2016. január 10., vasárnap

16. Fejezet

Reggel barátnőmmel együtt sétáltunk a suli felé és a sarkon már ott várt Nate és Jeremy. Köszöntünk nekik, majd az épületben elváltak útjaink a két varázslótól mivel nekik az emeletre kellett menniük.
- Milyen óránk lesz?
- Méreg és főzetkészítés.
- Hol?
- Az iskola egyik újabb rejtett zugában valahol kint - nagyon reméltem, hogy Adamnek épp ott kell kisegítenie. A terem annyira el volt dugva, hogy nem is az épületben volt, hanem a hátsó udvaron, mint egy hatalmas üvegház. Beléptünk és a benti látvány is elképesztő volt. Ugyanúgy voltak padsorok és tanári asztal, de a falakat, sőt még plafont is befutották a különböző növények. Hatalmas virágok és kisebb cserjék mindenhol. A terem közepén, egy hatalmas üst állt amiben már most is gőzölgött valami kotyvalék. Úgy tűnt nem csak engem érdekel, hogy mi volt benne, mert amint meglátták a többiek, hogy odamegyek, követtek hátha együtt okosabbak leszünk, de persze csak tisztes távolságból figyeltük, mivel egy kicsit tartottunk attól, hogy a cucc az üstben akár fel is robbanhat, hogyha hozzányúlunk. Nem mintha ennek sok esélye lett volna, de tényleg nem tudtuk mire számítsunk.
- Esetleg egy méreg?
- Vagy valami bomba alapanyag? - mentek a találgatások és amikor már mindenki túlkiabálta a másikat Cameron Hill letette a könyvét, megkerülve minket odament közvetlenül a tároló mellé, mire teljes csend telepedett a tömegre és mind árgus szemekkel figyeltük az ifjú zseni cselekedeteit. A főzet fölé hajolt, beleszagolt, megnézte milyen színű, majd felénk fordult.
- Ez Sense kehittäjä (kiejtés:szensz kehttájá) avagy érzékfejlesztő . Azoknak készült akik nem olyan szerencsések, hogy vadásznak születtek mégis köztünk akarnak helyt állni. Ha isznak belőle olyan fejlettek lesznek az érzékeik, úgy mint nekünk, de csak bizonyos időkorlátok között - hirtelen kivágódott az ajtó mire mindenki ijedten rezzent össze és fordult azonnal a hang irányába. Egy egész fiatal nő állt a bejáratnál. Göndör, vörös haja csak úgy meredezett szerte-széjjel és hozzá tökéletesen illő zöld szeme fürkészve vizslatott minket. Elnyúlt farmert, khaki színű inget és kopott tornacipőt viselt. Bal csuklójára egy színes kendő volt kötve a másikon pedig ezerféle karkötő csilingelt. Ez alapján én ennek alapján egy rossz hippinek gondoltam volna, de nem vagyok előítéletes.
- Jól mondja a fiú. A nevem Katherin Ramsay. Ms. Ramsaynek hívjatok és miután kinézelődtétek magatokat szeretném, ha kipróbálnánk a főzetet. Lenne kedves egy választott vadász idejönni hozzám? - a kondér mellé sétált és várt. Pár másodpercig csend volt aztán egy srác nagy félénken előlépett és odasétált a tanárnő mellé. - Remek maradj itt - az asztalához sietett kivett az egyik fiókból egy hatalmas merőkanalat ami elgondolkodásra késztetett arról, hogy miket tárolhat még ott.
- Most megkérnék egy született vadászt, hogy szintén jöjjön ide mellém - megint nem mozdult senki sem, ezért kötelességemnek éreztem megmutatni magam. Meg persze szerettem volna, ha végre megjegyez egy tanár. Kiléptem a tömegből és a srác másik oldalára sétáltam.
- Köszönöm. Mi a nevetek?
- Ann
- Dave
- Rendben. A többieket megkérném, hogy maradjanak néma csendben, Ann neked nem kell mást tenned csak hallgatózz - bólintottam és behunytam a szemem. A vadászok érzékei nem úgy működtek, mint a vámpíroké. Először is nekünk koncentrálnunk kell, hogy ezt a képességünket tudjuk használni a vámpíroknak viszont adott. Bármikor láttak és hallottak mindent, mi pedig csak amikor akartunk. Másodszor, mi így is hátrányban vagyunk mivel a vámpírok érzékei legalább kétszer olyan fejlettek, mint miénk. Szóval ők messzebbre láttak, és a halkabb suttogást is hallották. Beállt a csend én pedig füleltem. Láttam magam előtt, az udvaron lévő magas fát aminek egyik ágán egy kismadár csiripelt. Hallottam ahogy Mr. Pierce magyaráz az egyik emeleti teremben és azt, hogy valamelyik osztály a tornacsarnokban éppen fegyverekkel lövöldöznek valamit. Kinyitottam a szemem é a tanár nőre néztem.
- Kész vagy? Akkor most írd le miket hallottál, de ne mondd ki hangosan - tollat és papírt nyújtott felém én pedig gyorsan körmöltem rá a szavakat. - Csodás - belemártotta a merőkanalat a főzetbe majd kiemelte és a társam felé nyújtotta - Dave kérlek igyál belőle egy keveset - a fiú kétkedve ugyan, de beleivott - Akkor most téged kérlek arra, hogy ugyanúgy hallgatózz, mint Ann. Koncentrálj és figyelj, minden kis hangra amit hallasz - ismét némaság telepedett az osztályra, miközben Ms. Ramsay a kezébe vette a lapomat és elolvasta amiket leírtam. Dave is becsukta a szemét, mint én, de ő nem olyan nyugodtan. Inkább mintha egy kicsit erőlködött volna, hogy halljon. Pár másodpercig mozdulatlanná dermedt majd kinyitotta a szemét és mosollyal az arcán fordult felénk. Ebből azt következtettem, hogy sikerrel járt.
- Mondd el, mit hallottál.
- Az osztályfőnökünk hangját, egy madár énekét, lövöldözést a tornaterem felől és egy ajtó becsapódását - Ms. Ramsay megnézte a papírt és elismerően bólintott.
- Tökéletes mindent hallottál amit Ann plusz még az ajtócsapódást is. A következő órán ennek a főzetnek az elkészítését fogjuk megtanulni - az osztály elképedve figyelt. ha jól sejtettem tetszett nekik a mutatvány és mi tagadás engem is elképesztett. - Nos, gondolom észrevettétek, hogy az én órámra nem kaptatok semmilyen tankönyvet - észre hát és hálát is adtunk, hiszen már a baromi vastag két kötetes történelem könyv is elég volt és akkor még nem mondtam a többi tantárgyunkat. - viszont kell egy nagy füzet aminek minden egyes órán itt kell lennie, különben büntetés jár és szerintem egy varázsló tanárnál nem akartok büntetést kapni - ez kissé fenyegetően hangzott, ezért úgy voltam vele, hogy még akkor is hordani fogom magammal a füzetemet amikor nincs óránk Ms. Ramsey-vel.
- Rendben mára ennyi volt, a következő órán megbeszéljük a szabályokat amit a teremrendre tartoznak. További szép napot mindenkinek - otthagyott minket nagy döbbenet közepette, minket is csak a csengő ébresztett rá, hogy le kéne lépnünk.
- Nem semmi tanár - rohantak utánam a többiek amikor kijöttem az ajtón.
- Nekem szimpi - mondtam miközben a tekintetemmel a rokonomat kerestem.
- Ann te mindig azokat a tanárokat bírod akik másokra a frászt hozzák - egy pillanatra Nate-re kaptam a tekintetemet és rányújtottam a nyelvemet.
- Miért? Én is bírom - végre egyszer egyetértett velem valaki. Hálásan pillantottam Emilyre.
- Kit keresel? - kérdezte kifulladva Colin úgy tűnik neki megerőltetőbb volt a sietség, mint nekem.
- Adamet, hátha bent van.
- A csarnok felé láttam menni, talán ott van.
- Köszi - vettem egy 180 fokos fordulatot és a tornaterem felé vettem az irányt. Próbáltam a lehető legkevesebb embert fellökni, de néha elkerülhetetlen volt egy-egy koccanás, ha minél előbb oda akartam érni. Colinnak igaza volt, ott állt háttal nekem, vagyis valószínűleg nem hallotta amikor bejöttem az ajtón.
- Adam - szólaltam meg halkan először azt hittem meg se hallotta, de aztán lerakta a súlyokat miket épp tisztított és felém fordult, engem pedig elöntött a megkönnyebbülés, hogy jól van.
- Ann, szia - mosolyodott el, de láttam a szeme alatt éktelenkedő fekete karikákat ami arról árulkodott, hogy ő sem aludt sokat tegnap este.
- Tudod, hogy aggódtam érted, te hülye? Minek van a telefonod, ha nem lehet rajta elérni? Oké, hogy azt mondtad majd beszélünk, de nem hittem, hogy csak napok múlva - torkolltam le.
- Ne haragudj - de akkor megláttam a szemében csillogó könnyeket, ezért azonnal akcióba lendültem és nyakába vetettem magam. Szorosan átöleltem a nyakát és lehúztam magamhoz.
- Nincs semmi baj - suttogtam a fülébe miközben én is a könnyeimmel küzdöttem - Hallod? Megoldjuk. Emlékszel? Mindent megoldunk - mosolyodtam el felidézve az emlékeket kiskorunkból akikor az egyikünk megsérült, vagy nem értük el a hűtőtetejére rejtett sütit mindig összefogtunk és ott voltunk egymásnak amikor csak kellett.
- Ann mi lesz velem? Egy senki vagyok. Egy elcseszett varázsló akit nem tanítottak meg semmire sem. Nem azt tanultam amit kellett volna, elpazaroltam az éveket a semmire - olyan erősen szorított, hogy azt hittem megfulladok, de nem érdekelt, mert szüksége volt rám.
- Nem pazaroltál el semmit. Te egy varázsló vagy aki rendelkezik egy vadász tudásával. Már csak egy varázsló tudását kell elsajátítanod.
- Mintha az olyan könnyű lenne.
- Ne legyél már ilyen negatív.
- És mégis honnan tanuljam meg az alapokat?
- Azt csak bízd rám. Viszont meg kéne beszélnünk, hogy hazamegyünk-e ma - tértem rá a témára ami miatt eredetileg idejöttem.
- Te menj csak.
- Egyedül nem megyek, gyere velem - erre éreztem, hogy megfeszül a teste. Felemelte a fejét és dühös pillantást vetett rám.
- Nem.
- Miért? Legalább hallgasd meg - nem is értem miért keltem hirtelen a nagybátyám védelmére amikor én is rettentően dühös voltam rá. Kibújt az ölelésemből és fel-alá kezdett járkálni az öltözős és a csarnok bejárata között.
- Mit? Hallgassam meg ahogy bevallja, hogy éveket keresztül hazudott mindkettőnknek?
- Azt mondta jó oka volt rá. Kérlek - hihetetlen, hogy átmentem könyörgésbe.
- Nem érdekel, hogy miért. Megtette, ami nekem elég arra, hogy ne bízzak benne többet - emelte fel a hangját ami egyáltalán nem tetszett.
- Akkor mit akarsz csinálni? Valamelyik haverodnál fogsz csövezni? Nem tudnál túllépni a makacsságodon csak egy kis ideig amíg megmagyarázza a miérteket? Nem mondtam, hogy bocsáss meg neki, csak azt, hogy gyere haza velem - na remek most már én is kiabáltam, pedig egyáltalán nem szeretek.
- Akármit is akar mondni én nem vagyok vevő rá - és itt lett elegem a buta makacs fejéből.
- Jó, tudod mit? Akkor pukkadj meg egyedül kétségek között, én hazamegyek iskola után és végighallgatom - éreztem, hogy könnyek csípik a szememet és mielőtt szabadjára engedtem volna őket otthagytam Adamet és végig rohantam a folyosón az első mosdóig ahol egy kiadós arcmosás után kitisztult a fejem, viszont a sminkem elkenődött, de az volt most a legkisebb bajom. Vettem egy mély levegőt, majd a csengő hallatán gyorsan helyrehoztam a víz okozta hibákat és elrohantam a fizikaórámra. Igaz, csak az elsőre kellett mennem, de jelző után már csak két percünk van az osztályba érni, ami meglehetősen kevés. Lihegve estem be az ajtóm és megkönnyebbülten konstatáltam, hogy időben érkeztem, mert a tanár, még nem volt a teremben, viszont a többiek meglehetősen furán néztek rám, de egyáltalán nem érdekelt. Levágódtam Nate mellé aki, Colinnal és Emilyvel együtt kérdőn néztek rám, hátha végre kinyögök valamit.
- Összevesztünk - suttogtam amikor végre visszaállt a rendes légzési sebességem.
- Mit mondott?
- Hogy nem akar hazajönni. Még sose vesztünk össze. Kiabáltunk is meg minden - el voltam keseredve, mire Nate megsimogatta a kezemet, a többiek pedig nem is tudták, hogy mit mondjanak, hiszen nem tudták a teljes sztorit. Hirtelen belépett a tanár és már akkor tudtam, hogy ez az óra is olyan lesz amin csak testileg vagyok jelen.

4 megjegyzés: