3. Fejezet

Sziasztok Kedves Olvasók! :D Nagyon köszönöm a két feliratkozót, a kommenteket és a pipákat. Tényleg el se hiszitek mennyire örülök ezeknek! :D Na most annyit mondanék, hogy kb. egy hétig most nem lesz új rész, mert táborba megyek, de amint hazajöttem megpróbálok összehozni valamit. Addig is jó olvasást! :D

- Szóval azt mondod, hogy kéne a segítségem abban, hogy el tudd lopni apám kulcsait ahhoz, hogy az irodájában ahová megjegyzem be se mehetünk ki tudj nyitni egy fiókot ahol sejtéseid szerint segítséget találsz ahhoz, hogy megtudd ki az anyád. Valljuk be ez azért elég meredek. – ül velem szemben másnap reggel az ágyamon Adam. Tudtam, hogy egy kicsit majd győzködni kell, de segíteni fog nekem. Mindig segít.

- Csak kölcsön veszem- javítottam ki mielőtt még rosszat gondolna rólam- meg kell tudnom mit rejteget Jonh bácsi. Mi van ha tényleg anyához van köze? Segíts, hogy kideríthessem. Csak vidd el valahova legalább egy órára. Kérlek.- vetettem be a könyörgő tekintetemet aminek tudom, hogy nem fog tudni ellenállni. Fél perc után feladta és egy nagy sóhajtás után tudtam, hogy nyert ügyem van.

- Miért kell minden hülyeségedbe belerángatnod engem is? – tette fel a költői kérdést mire vigyorogva a nyakába ugrottam.

- Legalább van valami terved vagy azt is én nekem kell kitalálnom? - na igen én a tervezésben csak addig jutottam el, hogy vegyem rá arra, hogy segítsen. Azt sem hittem, hogy idáig eljutok.

- Hát tudod... Az a helyzet, hogy... – nem tudtam, hogy közöljem vele a tervem hiányosságait.

- Szóval semmi ötleted sincs. Rendben akkor most közösen kitalálunk valamit- olvas a fejemben.

- Mi lenne, ha elvitetnéd magad a városba?- mondtam ki az első dolgot ami eszembe jutott.

- Nem jó, most voltunk és tudod, hogy nem igazán szeret utazgatni.

- Igaz. Akkor... legyél beteg és vitesd el magad az orvoshoz vagy mit tudom én - kezdtem ideges lenni, hogy semmi értelmes sem jut eszembe.

- Várjunk csak... – és akkor megláttam a villanykörtét a feje felett. Bingó!- Mi lenne, ha nem én lennék beteg hanem te?- az örömöm hamar átváltott értetlenségbe.

- Mi?

-Gondolom nem érted miről beszélek- nézett rám mindent tudóan mire bólintottam – Szóval délután ahogy minden nap kivisz minket az erdőben edzeni. Neked addigra le kell betegedned, de csak annyira, hogy ne akarjon orvoshoz vinni, mert akkor ciki lesz a helyzet.

-Mi van? Te azt akarod, hogy egy fél nap alatt legyek beteg? Ez lehetetlen - úgy nézett rám mint egy idiótára, de tényleg nem értettem mire akar kilyukadni.

- Nyugi nem kell igazából lebetegedned csak játszd el, hogy ne kelljen kijönnöd holnap és amikor én elmegyek apával akkor lesz egy kis időd kutakodni.

-Te egy zseni vagy- vigyorodtam el és ugrottam a nyakába.

- Mondj olyan amit még nem tudok – kacsintott rám – viszont most találd ki, hogy reggel mit fogsz alakítani, olyan előadást akarok látni, hogy még én is elhiggyem, hogy beteg vagy.

-Jól van értem. Ne szúrjam el.

-Leköteleznél- nyújtotta rám a nyelvét majd kiment.

Reggel tényleg kimerülten ébredtem. Kikeltem az ágyamból és odasétáltam a tükröm elé. Megállapítottam, hogy pocsékul nézek ki. Remek alap volt a kis előadásomhoz, de még fel akartam turbózni egy kicsi és közben lelkileg is felkészültem. Kellett egy vastag pulcsi, hogy úgy tűnjön, mintha majd megfagynék. A sápadtság és a karikás szemek megvoltak, mivel nem sokat aludtam este. Mi kell még? Egy kis rájátszás reggeli közben. Ráérősen kissé csoszogva mentem le az ebédlőbe ahol már meg volt terítve pedig ezt ma nekem kellett volna megcsinálnom.

-Hol voltál Ann hiszen tudod, hogy ma te vagy a soros- vont kérdőre John bácsi.

-Tudom ne haragudj csak egy kicsit rosszul érzem magam. Nem aludtam túl jól és most is egy kicsit fáj a fejem – az arc vonásai rögtön kisimultak és átváltott aggódó üzemmódba.

-Gyere ide- intett maga elé. Lassan odasétáltam mire ő a homlokomra tapasztotta a kezét.

- Egy kicsit meleg a fejed, de nem vészes - nos ebben igaza van, mert a nagy szőrös pulcsimban elég melegem van - lázad nem lehet max egy pici kis hőemelkedésed. Mit mondtál, hogy fáj a fejed? El kéne mennünk az orvoshoz. Lehet, hogy valami vírus - basszus ez nem volt a terv része. Riadtan pillantottam Adamre aki éppen teát szürcsölt és érdeklődve figyelte az alakításomat. Mit sem törődve az ijedtségemmel csak annyit tátogott, hogy "Oldd meg". Hát ezzel ki voltam segítve.

-Ugyan már nem szükséges, valószínűleg csak a fáradtság miatt van, de az edzésre összekapom magam és kaja után mehetünk is – próbálom menteni a menthetőt.

- Mi? Edzés? Biztos, hogy nem. Ilyen állapotban a házból sem mehetsz ki. Viszont, ha azt mondod, hogy nem kell orvos akkor jó, de egész délután feküdnöd kell és én itt maradok veled. Sajnálom Adam úgy tűnik ma elmarad az edzés- hát ez fordítva sült el, de akkor sem adom fel amíg el nem megy itthonról.

- John bácsi ez teljesen felesleges. Beveszek egy fájdalom csillapítót és egész nap aludni fogok, felesleges itt maradnod, menj csak Adamre ráfér az edzés, mintha egy kicsit elpuhult volna mostanában - a kijelentésemre az említett személy félrenyelte a teát és elkezdett köhögni, én meg majdnem elnevettem magam, de tudtam, hogy most nem szabad.

-Nem tetszik ez nekem. Egyedül hagyni téged, amikor beteg vagy.

-Nem vagyok beteg csak kimerült. Mi történne? Maximum egy kicsit tovább alszok a kelleténél. Ne aggodalmaskodj - próbáltam a legmeggyőzőbb arcomat bevetni, hogy rávegyem.

-Jól van, de akkor csak körülbelül egy órát leszünk kint most viszont reggelizz valamit, mert nem lehet éhgyomorra gyógyszereket szedni - győzelem! Viszont kevesebb időm lesz, mint amennyivel számoltam. Próbáltam olyan mennyiséget enni ami nem volt túl kevés viszont mégse tömjem tele magam hiszen egy beteg gyerek nem eszik túl sokat. Megettem egy melegszendvicset és ittam hozzá egy kis tejet. Reggeli után szépen komótosan bevonultam a szobámba és vártam, hogy Jonh bácsi bejöjjön.

- Indulunk Adammal, de körülbelül egy óra múlva jövünk pihend ki magad kölyök – adott egy puszit a fejemre és kiment. Szinte be se csukta az ajtót megjelent Adam.

-Nem is volt olyan, rossz, de a puhulós beszólás miatt még számolunk. Megpróbálom húzni az időt ameddig csak lehet, de siess amennyire csak tudsz - súgta majd ő is elhagyta a szobámat. Nem mozdultam amíg nem hallottam a bejárati ajtó becsapódását. Abban a pillanatban kiugrottam az ágyból lerobogtam a földszintre ahol az előszoba szekrényen ott hevertek John bácsi kulcsai, tudtam, hogy nem fogja magával vinni. Edzésre sose viszi, mert fél, hogy elveszíti. Felkaptam őket és megindultam az irodája felé.